Sofőrazonosítás
Sofőrazonosítás

Sofőrazonosítás egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan

Sok céges autóflotta esetében előfordul, hogy egy gépkocsit több munkatárs is használhat. Ilyenkor a megbízható sofőrazonosítás elengedhetetlen a megtett kilométerek elszámolásához, a kiküldetési elszámolásokhoz és nem utolsósorban az objektív felelősség vállalásához. Erre a feladatra a különböző ügyféligényeknek megfelelően többféle módszert is kínál a Secret Control.

Először is az LCD-kijelzős tasztatúrát, amely számos előnyt kínál, így már sok nagyvállalat alkalmazza sikeresen. A rendszernek köszönhetően a munkatársaknak egyáltalán nem kell kézzel írott menetlevelet vezetniük, az EasyGo funkció révén pedig gyorsan útnak indulhatnak. A kezelőfelület munkaszámok, költséghelyek és más adatok bevitelére is alkalmas, így jelentősen csökkennek az adminisztrációs terhek. Sőt, a munkatársak által bevitt adatok ellenőrizhetőek és javíthatóak a szoftverben. Az egység kétirányú kommunikációra alkalmas, távolról is programozható, míg menürendszere az ügyfél igényei szerint alakítható ki. A sofőrazonosításon kívül parkolás indítására is alkalmas, mindemellett pedig nem is költséges a beszerzése.

A másik megoldás a számtasztatúra, amely azoknak ajánlható, akiknek nincs szükségük egyéb adatok bevitelére, pusztán a gépjárművet használó munkatárs nevét szeretnék látni a menetlevélben. A gépkocsiba beépített tasztatúrán bármennyi használó azonosíthatja magát, a hozzájuk tartozó kód pedig a Webflotta rendszerben egy pillanat alatt generálható. Ez a rendszer is alkalmas a magáncélú és a céges utak elkülönítésére, illetve parkolás indítására.

A harmadik eszköz az I-button nevű elektronikus kulcs. Ez elsősorban azoknak szól, akik a gyors rajtot szeretik, hiszen a kulcsot elegendő csupán hozzáérinteni a fogadó egységhez. Természetesen ezzel is elkülöníthető a magácélú, illetve céges használat.

Továbbá a Secret Control szoftvereit arra is felkészítették, hogy a vezetőkód hibás vagy elmaradt bevitele esetén e-mailen keresztül riasztást küldjenek a flottamenedzsernek, minimalizálva a hiányosságokat az adminisztrációban. Így mindhárom rendszer rendkívül hatékonnyá teszi a gépkocsikat használó munkatársak azonosítását, és az ezzel kapcsolatos adminisztrációt.


További híreink

Napjainkban a korszerű gépkocsikat számos fejlett aktív és passzív biztonsági rendszerrel, illetve vezetéstámogató segédberendezéssel szerelik fel a gyártók. Mindezek azonban mit sem érnek, ha a gépkocsivezetők nem vagy nem megfelelően használják ezeket. Szerencsére van megoldás, ugyanis ezeknek a rendszereknek a helyes használata, illetve működése a CAN-BUS hálózaton alapuló technológiával távfelügyelettel is ellenőrizhető. Sőt, a Secret Control […]

Minden olyan iparágban, ahol jelentős mennyiségű üzemanyagot használnak fel, mint például a közúti fuvarozás vagy a mezőgazdaság, az üzemeltetőknek alapvető érdekük, hogy pontosan és megbízhatóan nyomon kövessék az üzemanyag felhasználását. Ma már korszerű technológiák állnak rendelkezésre, amelyekkel megelőzhetők a visszaélések, illetve a pazarlás. Ezek közül a két legelterjedtebb az FMS (Fleet Management System – Flottairányító […]

Immár öt éve működik a Secret Control GPS-alapú parkolódíj-fizető szolgáltatása, amelyet elsősorban flottaüzemeltetők számára fejlesztettek ki, de magánszemélyek is igénybe vehetik. Működésének lényege, hogy a jármű leparkolásakor a rendszer a GPS-adatok alapján érzékeli, hogy fizető övezetben tartózkodik-e a gépkocsi. Ha igen, akkor a rendszerhez tartozó kis készülék hangjelzéssel tudatja ezt a felhasználóval, aki egyetlen gombnyomással […]