Rádióriportok

Cégünket már többször kérdezték meg szakértőként GPS flottakövetéssel kapcsolatban, újságok és rádiók. Ezekben a rádiósinterjúkban a flottakövetés bevezetésének lehetőségeiről gyűjthet információkat, de elhangoznak benne konkrét megtakarítási számok is.

Gazdasági rádió

Több mint üzlet című műsora

Sok milliárd forint lenne megtakarítható, ha a vállalatok, állami cégek a céges személygépkocsikat felszerelnék GPS Flottakövetéssel. A gépjárművek üzemeltetése ugyanis a bérköltségek után a második legnagyobb költségfaktor, ezt hivatott csökkenteni a műholdas flottakövetés. Összességében 20-30%-os költségmegtakarítás lenne elérhető az ilyen műholdas rendszerek bevezetésével- természetesen ez függ a gépjárműtől, és hogy belföldön vagy nemzetközi menetben is használják-e -, de a 20% személygépkocsiknál is elérhető. A flottakövetés alkalmazása során a flottaköltségekhez legnagyobb mértékben hozzájáruló, a cég számára felesleges kiadás válik elkerülhetővé, ugyanis legtöbb esetben a hivatali vagy magánút elkülönítése önmagában meghozhatja a várt eredményt.

Hallgassa meg a cégünkkel készített rádiósinterjúkat

Lánchíd rádió

Saldo, a Lánchíd rádió gazdasági magazinja

Követni lehetne merre mozog az állam autóparkja. Ez a rendszer már létezik, a magánvállalatok egyre inkább használják, sőt, kezd elterjedni ha nem is állami, de önkormányzati, városüzemeltetési szinten. Ezek a rendszerek az állami szektorban bérleti vagy lizing-konstrukcióval is elérhetőek, elkerülve evvel, hogy egyszeri nagyobb költséget kelljen beruházni, tehát nincs kezdeti beruházás vagyis már az első- második hónapban megtérül és a harmadik hónaptól konkrétan kimutatható profitot termel.

Hallgassa meg a cégünkkel készített rádiósinterjúkat.