Friss hírek

A bankoknak biztosítóknak és flottakezelőknek is bizonyíthatóan komoly megtakarítást jelent a GPS flottakövetés, melyről az adott iparágban tevékenykedő cégek saját flottakövetéssel kapcsolatos tapasztalatukat mesélik el.

Merkantil bank, Répássy Gábor előadásának összefoglalója (részlet)

„A Merkantil Csoport az ország egyik meghatározó gépjármű és flottafinanszírozója. Először is tisztázzuk, hogy nekünk miért fontos ez a szolgáltatás, miért mutatjuk be lehetőleg minden ügyfelünknek. Elsőként a MOL flotta kapcsán került képbe a szolgáltatás, ugyanis az ügyfél meglátta benne a házon belüli költségcsökkentés lehetőségét. Számunkra is fontos, hogy jól kontrollált, megbízható üzemeltetésű flottáról legyen szó. Természetesen a GPS beépítése nem önkényes, mindig meg kell beszélni az ügyféllel, hogy valóban szüksége van-e rá, vagy sem. Ennek ellenére azon ügyfelek közül, akik megismerték a szolgáltatást, senki nem mondta, hogy ne lenne rá szüksége. Az ügyfél gazdaságos működése pedig nekünk is érdekünk, hiszen akkor tudja pontosan fizetni a számláit, ha nincsenek anyagi gondjai.”

Tekintse meg bővebben Répássy Gábor előadásának tartalmát

Arval Magyarország kft., Tekse Kálmán előadásának összefoglalója (részlet)

„Cégünk, az Arval a világ egyik vezető flottaüzemeltető cége, 22 országban vagyunk jelen. Ennek az előadásnak az apropóját az adta, hogy a tavalyi év folyamán megnyertünk a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal tenderét. Egy komplex pályázat volt, hiszen a gépjármű park lecserélése, kiváltása mellett az üzemeltetést is tartalmazta. Jelentős a tender volumene is, 838 autóról beszélünk a terepjáróktól a kiskategóriás személyautókig.

Természetesen az autóparkot flottakövetéssel is el kellett látni, méghozzá úgy, hogy a számos felügyeleti, nyilvántartási funkciót hozzá kellett igazítani az MGSZH saját rendszeréhez, tehát jelentő testre szabásra volt szükség. Ezért volt bizonyos értelemben szerencse (miközben persze alapos válogatás előzte meg), hogy éppen a Secret Controlt találtuk meg partnernek, mert ezeket a programozói munkákat a cég megoldotta.”

Tekintse meg bővebben Tekse Kálmán előadásának tartalmát

Fabini Péter L-P Fleet Consulting Kft. előadásának összefoglalója

„Érintőlegesen elhangzott, de nem hangsúlyozták eléggé az előttem szólók, az az, hogy a Secret Control-t a vetélytársaitól elsősorban a fejlesztési képesség, tudás különbözteti meg. Sok cég van, akik dobozos megoldásokat kínálnak. Kis túlzással előveszik a terméket, szoftvert a dobozból, és értékesíti, beépíti az ügyfelei járműveibe. Ez persze működhet, hozza is, amit a többnyire külföldi fejlesztők beépítettek, de az ügyfelek többsége nagyon hamar beleütközik a rendszer korlátaiba, és az új, gyakran egyéni elvárásoknak a többi szolgáltató nem tud, vagy nem akar megfelelni.”

Tekintse meg bővebben Tekse Kálmán előadásának tartalmát

Országos Flottamenedzsment Konferencia

2010. február 26.

Budapest egyik legszebb fekvésű, csendes övezetében a Holiday Beach Budapest Conference Hotelben került megrendezésre az Országos Flottamenedzsment Konferencia 2010-es rendezvénye.

Az első alkalommal megrendezett Országos flottamenedzsment konferenciánk az előre jelzett várakozásokkal összhangban nagyon sikeres volt, jó hangulatban telt és a vendégek szerint tanulságos, eredményes is volt számukra.

A konferencia résztvevői összesen kilenc előadást tudtak meghallgatni, amik között szerepeltek referencia partnereink tapasztalatai, konkrét megtakarításaik, stratégiai partnereink előadásai, illetve saját prezentációink is, melyek bemutatták az intelligens flottakövetést, kizárólagos high-tech megoldásainkat.

Konferenciánkon közel 100 meghívott vendég vett részt, akik legnagyobb része a közmű szolgáltatási területről érkeztek, főként vízművek, de megtalálhatóak voltak multinacionális cégek, önkormányzatok, városüzemeltető cégek képviselői is.

A nagyszámú érdeklődés számunkra azt jelenti, hogy egyre nagyobb a kereslet a műholdas flottakövetésre, egyre több cég gondolkozik már a bevezetésen, vagy már a szolgáltatók választása előtt állnak, esetleg meglévő GPS rendszerüket kívánják lecserélni egy újabb, modernebb berendezésre, komplexebb szolgáltatásra.

A konfencia témái az alábbiak voltak:

  • A GPS alapú flottamenedzsment által kínált lehetőségek
  • Webbase Intelligens flottakövetés közműszolgáltatóknak
  • Speciális high-tech megoldások tesztre szabottan
  • Beruházás - megtérülés számítási példák, esettanulmányok
  • Vízműves Integrált Műszaki Információs Rendszer
  • Referencia partnereink tapasztalatai, megtakarításaik

Tudjon meg többet a nemrégiben megrendezett Országos Flottamenedzsment Konferenciáról.

Az intelligens flottakövetésről

Hazánkban egyre több vállalkozás foglalkozik GPS alapú járműkövető szolgáltatások forgalmazásával, melyek közül kizárólag 2-3 cég rendelkezik megfelelő szakmai tapasztalattal, komoly referencia partnerekkel, megbízható berendezésekkel és könnyen kezelhető szoftverekkel, melyek alapkövetelmények egy flottakövető rendszer választása során.

Azonban a Secret Control GPS Kft. még ezek közül a cégek közül is kiemelkedik Webbase intelligens flottakövető rendszerével, mivel nyugat-európai tapasztalatait kihasználva jövőbe nézett és új alapokra helyezte a járműkövetés és flottamenedzsment kínálta lehetőségeket.

Büszkék vagyunk arra, hogy legújabb Webbase rendszerünk számos kizárólagos és egyedi szolgáltatást, high-tech műszaki megoldást tartalmaz, melyek arra hivatottak, hogy Ügyfeleinkkel lépjünk túl a hagyományos járműkövetés funkcióin, és használjuk ki a legújabb technológiák által biztosított intelligens flottakövetési szolgáltatásokat.

Úgy gondoljuk, hogy azoknak a flottakövető rendszereknek az ideje leágazóban van, amelyek szinte kizárólag az online nyomkövetést, útnyilvántartást és klasszikus üzemanyagmérést hivatottak kiszolgálni, és nem mutatnak előre, mivel már most sem biztosítanak ténylegesen hasznos szolgáltatásokat.

Elöljáróban néhány kizárólagos, intelligens flottakövető szolgáltatásunk:

  • A járműflotta tényleges kihasználtságának és hatékonyságának növelése
  • Vezetőségi összefoglaló jelentések a gyors és egyszerű döntéshozatalért
  • Automatikus riasztási funkciók, hogy a rendszer dolgozzon Ön helyett
  • Elektronikus menetlevél a papír alapú kiváltásáért minisztériumi engedéllyel
  • További költségcsökkentések, ha már az üzemanyag-fogyasztás javult

Részletek a konferencia előadásaiból referencia partnereinktől

Fritsch Róbert IT Igazgató - Fővárosi Vízművek Zrt.

„Természetesen nyomon követjük a teljes flotta üzemanyag fogyasztását is, ami a bevezetést követően azonnal 10 százakkal csökkent, ami esetükben mintegy 80-90 ezer liter üzemanyag megtakarítását jelenti évente. A cégünknél egyébként a munka mennyisége elsősorban a csőtörések számából adódik, ami évről évre változik. Például 2009-ben több csőtörés volt, mint 2008-ban, miközben a megtakarítás mennyisége megmaradt, tehát a megtakarítás fajlagosan még nagyobb volt, mint egy évvel korábban.” 300 Ft-os üzemanyagárral számolva 27 millió Ft megtakarítás évente.

Tekintse meg bővebben Fritsch Róbert tapasztalatait

Posztós Balázs gépjármű üzemeltetési vezető – TIGÁZ Zrt.

„ A bevezetést követően a korábbi nyilvántartás egyszerűsödött és pontosabb lett. A papír alapú kimutatásokat, menetleveleket nem kell feldolgozni. A munkautalványok kiadása, ellenőrzése is egyszerűbb lett a rendszerrel, illetve a járművek üzemanyag elszámolása, tankolási szelvényeinek feldolgozása is teljesen elektronikussá vált.

Az általuk elért üzemanyag megtakarítás az új rendszer bevezetése utáni első időszakban 11 %. Ez látszólag elmarad a korábban hangoztatott 20-30 százalék közti értéktől, de ne felejtsük el, hogy a flotta közben 19 százalékkal bővült, és így ez az eredmény már jelentős. Annál is inkább így van, mert 1 % üzemanyag körülbelül 10 ezer liternek felel meg.” 300 Ft-os üzemanyagárral számolva 33 millió Ft megtakarítás évente.

Tekintse meg bővebben Posztós Balázs tapasztalatait

Székány András műszaki szakértő – ELMŰ Nyrt.

„A közműszolgáltatók körében még mindig elterjedt az a szemlélet, hogy szolgáltassunk, mindegy, mibe kerül, hány kilométert kell hozzá megtenni, valaki majd úgyis kifizeti.

De a liberalizálódó, válsággal terhelt piacon nem mindegy, hogy ki. Nem mindegy, hogy egy adott, távoli helyszín beilleszthető egy már meglévő munkamenetbe, vagy külön kiszállást igényel. A különbség adott esetben egyetlen munkán is több ezres nagyságrendű lehet. A flottafelügyelettel egy olyan rendszer áll üzembe, ahol ezt a pénzügyi felelősséget közelebb hozhatjuk azokhoz a munkatársakhoz, vezetőkhöz, akik egyébként is viselni kénytelenek azt.”

Tekintse meg bővebben Székány András tapasztalatait

Vendégeink eddigi visszajelzései alapján az előadásokon résztvevők részletes ismeretekre, tapasztalatokra tehettek szert, igyekeztünk megválaszolni a felmerült kérdéseket és segítséget nyújtottunk az előadások után személyes konzultáció során az egyedi igények kiszolgálásában.

Úgy gondoljuk, hogy egy flotta paramétereinek, munkavégzésének tudatában eddigi tapasztalataink, ügyfélbeszámolók alapján viszonylag könnyen és egyszerűen kiszámolható a beruházás-megtérülés időtartama, illetve a várható költségmegtakarítás összegszerűsége, melyhez kollégáink szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésre.

Mint a konferencián is, ezúton is javasoljuk, hogy törekedjenek a tényleges költségmegtakarításokra, ezért kérjük, vegyék figyelembe, hogy az üzemanyag-lopások kiszűrésén túl a kihasználtság növelésben és optimalizálásban van a legnagyobb elvárható eredmény, melyhez elengedhetetlen a Webbase intelligens flottakövetés alkalmazása.

Az AutóKözlekedés című szakmai kiadvány elismerését a Secret Control GPS Kft. vívta ki

Megbízhatóság és innováció

„Szerkesztőségünk már hosszú ideje figyelemmel kíséri azokat a cégeket, amelyek piacképes módon igyekeznek tenni, a fuvarozásban, a logisztikában működő vállalkozások munkájának hatékonyságáért. Ennek alapján úgy döntöttünk, hogy – az áruvédelmet, a vagyonbiztonságot, a költséghatékony fuvarozást és logisztikát segítő innovációs tevékenysége, illetve – a hozzánk eljutó információk szerint –, megbízható munkája alapján – az Autóközlekedés elismerő díszoklevelét elsőként a Secret Control GPS Kft.-nek ítéljük oda.

A kitüntető cím átadását követően a céget alapító testvérpár egyikével, Varga Zoltán villamosmérnökkel, ügyvezető igazgatóval és Szász János marketing igazgatóval beszélgettünk.

– Egy ilyen elismerés nyilvánvaló alapját a fuvarozóktól és a munkatársainktól beérkező vélemények jelentik, hiszen ők – az országot járva – kapnak visszajelzéseket az önök partnereitől. Gondolták-e, hogy ilyen vélemények fogalmazódnak meg önökkel kapcsolatban?

– Főként regionális képviseleteink révén természetesen ismerjük a partnereink által rólunk alkotott képet, és örülünk annak, ha a megbízhatóságunkat, a rugalmasságunkat példaértékűnek tartják – válaszolta elsőként Varga Zoltán. – Egyfajta visszaigazolás is ez, hiszen amikor 1997-ben testvéremmel, Varga László gépészmérnökkel belekezdtünk a vállalkozói létbe, feltett szándékunk volt, hogy valami fajta komoly műszaki újdonsággal lepjük meg a piacot. Az egykor alig három-négy munkatárssal kezdő vállalkozásban ma már 80 gondosan kiválasztott szakember dolgozik. Ez az üzemméret ebben a piaci szegmensben nem jellemző, sokkal inkább kisebb vállalkozások vesznek részt az e téren is egyre erőteljesebb versenyben. Napjainkban 12 fős mérnök-informatikus fejlesztő csapat dolgozik a saját ötletek megvalósításán, illetve az ügyfelektől beérkező igények technológiai hátterének megteremtésén. Ennek eredményeként a fejlesztés, és a vele párhuzamosan bővülő paletta a szolgáltatás olyan szintjét érte el, amellyel cégünk egyértelműen piacvezetővé vált, mind a vagyonvédelem, mind a járműkövetés terén.

– Ön szerint milyen ismérvek alapján mondható ki egy cégről, hogy piacvezetői pozícióban tudhatja magát, hogy első legyen egy hasonló szolgáltatókkal teli piacon? – fordultam Szász Jánoshoz.

– Úgy gondolom, hogy erősségünk alapját a megbízhatóságunk és az innovatív tevékenységünk garantálja, illetve egyedülálló tapasztalatokkal, fejlesztésekkel rendelkezünk a flottakövetési és a vagyonvédelmi területeken egyaránt. Ügyfeleink számára előnyt biztosítunk 0-24 órás diszpécserszolgálatunkkal, országos szervizhálózatunkkal, regionális kirendeltségeinkkel, illetve azzal is, hogy szolgáltatásaink garantáltan harmonizálnak a jogszabályokkal, a hatóságok és az ellenőrző szervezetek tevékenységével. Mivel 12 éves tapasztalat áll mögöttünk, pontosan ismerjük a felhasználók igényeit, amelyekhez a visszajelzéseink alapján, a legjobb ár-érték aránnyal társuló szolgáltatásokat, megoldásokat kínáluk. A legfontosabb feladatunknak, „küldetésünknek” tartjuk, hogy nem konfekciót, hanem méretre szabott, a valós igényeknek megfelelő szolgáltatással győzzük meg ügyfeleinket. Ugyanezt a felfogást képviseljük már Ausztriában, Romániában és Szerbiában is, ahol leányvállalataink működnek.

– Amikor az elismerésük mellett döntöttünk, kiemelt szempont volt a folyamatos fejlesztő munka…

– A fejlesztői csapat magja már jóval a cég megalakulása előtt együtt dolgozott – vette át a szót Varga Zoltán –, ez volt a Secret Control GPS Kft. fundamentuma. Hazai és külföldi tulajdonú cégek megrendelésére végeztünk GPS járműkövetésre vonatkozó fejlesztéseket. Ma már persze a teljes rendszer, ami azt jelenti, hogy a munkafolyamatok egyetlen pontján sem alkalmazunk alvállalkozókat. Igaz, ez az informatikai és a műszaki fejlesztés területére is, a fejlesztőink 90 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, villamosmérnök vagy informatikus mérnök. Ezzel együtt nagy szükségük van a tapasztalatokra, hiszen ezt a szakmát soha sehol sem tanították, ahogyan jelenleg sem létezik ilyen képzés. Ezért fontos, hogy a fejlesztőink olyan tapasztalatokat gyűjtöttek össze a járműkövetés és járművédelem kapcsán a GPS, GSM és a kapcsolódó technológiákról, amelyek – fejlődő ágazatról lévén szó – lehetővé teszik, hogy termékeinket évről évre megújítsuk, illetve újabb technológiákkal vértezzük fel.

– Önök szerint mindenki tudja már, hogy mire is képes a GPS?

– A hétköznapi szóhasználatban a GPS (Global Positioning System) nem jelent mást, mint egy autóba telepíthető vagy gyárilag beszerelt navigációs berendezést. Ám a járműkövetés legfontosabb eleme – természetesen a GPS jeladón túl – az általunk fejlesztett Webbase járműkövetés szoftver, hiszen ez nyit utat ügyfeleink megannyi igényének teljesítése előtt. Gyakorlatilag a szoftveren múlik az, hogy az ügyfeleink hány olyan szolgáltatás vagy funkció közül választhatnak, amely a tevékenységüket támogatja. A járművekbe telepített hardver eszközök, rendszerek, és a hozzájuk kapcsolódó könnyen kezelhető Webbase szoftverek olyan információkat gyűjtsenek és dolgozzanak fel, amelyek közvetlenül és közvetve segítik az ügyfeleink költséghatékonyabb, racionálisabb működését. A járműkövetéssel eleve költségcsökkentés érhető el. Könnyű belátni, hogy a sofőrökkel való díjmentes kommunikáció, az üzemanyaglopás megakadályozása, a járművezetők ellenőrizhetősége vagy az áttekinthető flottakezelés, járműkövetés, mind egy irányba hat. A szoftver komoly adminisztrációs terheket vesz le az irodai munkatársak válláról, adott esetben pontosan és megbízhatóan váltják ki azt - válaszolta a marketing igazgató.

– Látnak-e még továbblépési lehetőséget a fuvarozó vállalkozók munkájának elősegítése terén?

– Azt gondolom, hogy bármilyen fejlett is egy rendszer, mindig lehet és kell is tökéletesíteni, csiszolni. Nincs kész szoftver, nincs idő örülni, hiszen mindennapok új és új kihívást hoznak a fuvaros vállalkozásoknak, így nekünk is, fejlesztőinknek éppúgy, mint a Budapesten és az ország különböző pontjain dolgozó képviselőinknek, szerelőinknek. Mert tényleg minden erőnkkel igyekszünk megfelelni jó hírünknek: mi a partnereink igényét valósítjuk meg, nem tömegcikket kínálunk. Ezen az úton haladva pedig mindig tovább kell lépnünk, hiszen sokszor maguk az ügyfeleink hozzák az ötleteket, amelyeket nekünk már „csak” meg kell valósítanunk – mondta beszélgetésünk végén az ügyvezető igazgató.”

Forrás: AutóKözlekedés
2009

Vissza a hírekbe »


2009.10.07. Az embercsempészek utálni fogják
Optikai szál + Webbase GPS járműkövetés jelenti a megoldást!

Nemrégiben a hazai GPS-es járművédelmi és logisztikai rendszerek tekintetében piacvezető szolgáltató, a Secret Control GPS Kft. egyik szakembere arról nyilatkozott, miként sikerült egy gépjárműlopás tettesét elfogni a Webbase flottakövető rendszer segítségével.

Ezúttal – a Nagy-Britanniába irányuló embercsempészet kapcsán – Szász Jánossal, a cég marketing igazgatójával beszélgettünk.

– Bizonyára ön előtt is ismert, hogy – kihasználva a kamionosok figyelmetlenségét vagy jóhiszeműségét – egyre több illegális bevándorló szeretne Franciaországból a szomszédos szigetországba jutni. Létezik olyan technikai eszköz, amely megnehezítheti az embercsempészek dolgát?

– Természetesen mi is felfigyeltünk az embercsempészet problémájára, amelynek megelőzésére kiválóan alkalmas az egyébként áruvédelemre kifejlesztett, és a műholdas berendezésünkhöz csatlakoztatott OptiSec márkanevet viselő száloptikai ponyvazáró rendszer. Mint általában a legjobb megoldások, ez sem bonyolult, voltaképpen csupán egy Webbase GPS járműkövetés eszközre és a teherautó eredeti ponyvazáró vagy vámzárzsinórjának cseréjét igényli.

– Elvághatatlan acélsodronyt alkalmaznak?

– Nem, ennél egyszerűbb, korszerűbb és biztonságosabb a megoldás, hiszen a jól szervezett bandák számára vélhetően nem jelent akadályt egy acélsodrony sem. Az általunk kínált rendszer lényege, hogy a hagyományos vámzár kábellel megegyező méretű, de ellenállóbb képességű műanyag burkolatú acélsodronyt alkalmazunk, aminek a belseje üvegszálas technológiát tartalmaz, és ennek mindkét végét egy – az autó alvázára, a raktérajtó alá szerelt, szabotázsvédelemmel ellátott –egységbe kell a gépkocsivezetőnek dugnia. Ez a fémvázas, időjárásálló egység fénynyalábot bocsájt ki az acélsodronnyal védett optikai szálba, amelynek megszakadása esetén a rendszer azonnal riasztási jelzést küld a kamionba épített GPS járműkövetés eszköznek, amely azt automatikusan a diszpécserközpontnak továbbítja. Innen pedig rögtön értesítik a sofőrt, a jármű üzembentartóját, illetve szükség esetén az intézkedő hatóságokat. Azt kell mondanom, hogy az OptiSec rendszer, amely egy menekült után fizetendő büntetés töredékébe kerül, tökéletesen alkalmas az embercsempészet vagy a – ponyva sérülése nélkül okozott – árulopások megelőzésére.

Vissza a hírekbe »


2009.09.25. Trükkös üzemanyaglopást akadályozott meg a Webbase GPS járműkövetés
Majdnem X-akta lett

A történet szokványosan kezdődött. Egy Pest megyei fuvarozó vállalkozó megkereste a Secret Control GPS Kft.-t, hogy kamionjait GPS járműkövetési rendszerrel szereltesse fel. Nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy a járművek FMS vagy Canbus rendszerére csatlakoztatott Webbase GPS flottakövetési berendezés olyan információkat szolgáltat majd számára, amely – amellett, hogy folyamatosan ellenőrizhetővé teszi a sofőrjeit – megkönnyíti az adminisztrációt is. A beszerelést követően néhány üzemanyaglopásra gyorsan fény derült, egy autó esetében viszont már kezdtek földönkívüliek beavatkozására gondolni. Mulder ügynök helyett azonban a Secret Control GPS Webbase szakembereit kérték arra, hogy járjanak a titokzatos üzemanyag túlfogyasztás végére.

Hogy miként is zárult le a csaknem X-aktának minősülő eset, arról Krizsán Gyula, a Secret Control GPS Kft. logisztikai referense így emlékszik vissza.

– Az általunk beépített Webbase GPS járműkövetés a kamion Canbus hálózatán keresztül mérte az üzemanyagszintet, az elégetett gázolaj mennyiségét, az átlagfogyasztást, és rögzítette a tankolási adatokat is. A szóban forgó autónál az átlagfogyasztás alacsony volt, tehát nem égetett el sok üzemanyagot, viszont lineárisan lecsökkent az üzemanyagtartályban lévő gázolaj mennyisége. Így az autónak nagyjából két-három literes túlfogyasztása lett 100 kilométerenként. Tudtuk, hogy az autó pontosan hány liter üzemanyagot égetett el, viszont a tankban lévő üzemanyag ennél nagyobb arányban fogyott. Magyarul több üzemanyag fogyott el a tankból, mint amennyit elégetett a motor. Az eltérés a fuvarozó cégnél is szemet szúrt mindenkinek. Eleinte arra gyanakodtak, hogy nem mérünk pontosan, aztán később – hiteles tankolások után – kiderült, hogy mégsem a mi flottakövetési rendszerünkkel van a baj. Amikor egy másik sofőrt ültettek az autóra, a jelenség akkor sem fordult elő. A régi sofőr visszakerültével azonban újra indokolatlanul fogyni kezdett az üzemanyag. A rejtély akkor oldódott meg, amikor figyelni kezdték a sofőrt, illetve követték a tankolásokkor és fuvarjai közben, de sehol nem vett ki üzemanyagot. Aztán, amikor egyik nap – a Webbase flottakövetési rendszerünk jelzése alapján illegálisan – a sofőr hazament az autóval, akkor látták, hogy egy nagy „matracot” alig bír kiemelni az autóból. Amikor a nyomába eredt céges munkatársak rákérdeztek ennek az okára, kiderült, hogy a matrac belsejében volt egy szilikon tartály, amelybe egy házilag barkácsolt AC pumpával menetközben fejtette le az üzemanyagot. Be lehetet állítani, hogy mennyi üzemanyag csepegjen a tartályába. Körülbelül 70 liter gázolajat tudott egy úton lecsöpögtetni.

Krizsán Gyula szerint a gépkocsivezető lebukása annak köszönhető, hogy a Webbase GPS járműkövetés nemcsak az üzemanyagszintet, hanem az elégetett üzemanyagot is mérte, illetve figyelemmel volt a vezetési szokásokra is. Mivel a Canbus rendszerből kinyerhető az elégetett üzemanyag mennyisége, a megtett út, a fordulatszám és a gázpedál állás, összevethető az, hogy az adott úton a motorvezérlő elektronika mennyi üzemanyagot égetett el a tankból való fogyással szemben.

Mulder és Scully sem csinálta volna jobban!

Vissza a hírekbe »


2009.09.16. Tolvajt fogott a GPS
Webbase műholdas járműkövetés vezetett nyomra

Azt már elég régóta tudjuk, hogy a GPS járműkövetés és navigáció milyen hasznos segítséget jelent a gépkocsivezetők, fuvarszervezők mindennapjaiban. Ám, hogy a nyomkövető berendezés még az autótolvajok leleplezésére is alkalmas, arra jó példa a mozgóboltokat üzemeltető zalaegerszegi Jobb Kenyér Kft. esete, amelynek kisteherautójába a Secret Control GPS Kft. által beszerelt – egyébként logisztikai célokat szolgáló – Webbase nyomkövető buktatta le a tetteseket.

A konkrét esetről, továbbá arról, hogy mire is képes az online valós idejű nyomkövetés, először a Secret Control GPS Kft. – az eset idején ügyeletes – diszpécserét kérdeztük.

– Augusztus 2-án vasárnap délelőtt telefonált a diszpécserközpontba a zalaegerszegi pékség szállításvezetője, hogy a telephelyéről eltűnt a cég – egyébként pékáru terítésre használt – Ford Tranzit kisteherautója. A rendőrség segítségét is kérte, de a helyi rendőrök nem találták a teherautót. Miután azonosítottuk a bejelentő személ yét, a rendszám alapján azonnal észleltük, hogy a kocsi már Budapesten jár. Felvettük a kapcsolatot a fővárosi rendőrséggel, és mindaddig „közvetítettük” nekik a lopott autó útvonalát, amíg a civil kocsival nyomába eredt rendőrök nem látták meg. Ekkor már személyesen vették át az intézkedést, és rövid időn belül elfogták a tolvajt.

– Mennyiben más ez az eset, mint amelyekben a GPS berendezést gépjárművédelmi céllal használják?

– Ebben az esetben egy úgynevezett Webbase logisztikás, tehát csak járműkövető rendszerrel ellátott autóról volt szó, vagyonvédelmi technikát nem építettek a Ford Tranzitba. Ennek ellenére, a GPS nyomkövető rendszernek hála, folyamatosan figyelemmel kísérhettük az autó mozgását. Ha a kocsi vagyonvédelmi eszközzel is felszerelt lett volna, útközben bármikor lehetőség lett volna megállítani, vagy más módon közbe avatkozni. Bár ezeket a megoldásokat is csak akkor alkalmazzuk, ha a rendőrség már a tettes nyomában van, mert nem szeretnénk, ha a kocsit hátrahagyva elmenekülhetne.

Skoda László, a Jobb Kenyér Kft. szállításvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a műholdas logisztikai nyomkövető rendszert a Secret Control GPS Kft. ez év márciusában telepítette az autóikba, mert az élelmiszerek kiszállításakor nagyon fontos a járművek menetrendjének, a sofőrök munkájának online ellenőrzése.

– Vagyonvédelmi eszközök azért nem kerültek az autóinkba, mert ilyen lopással nem számoltunk. De a cég vezetésének most egyöntetű véleménye, hogy a Webbase berendezés behozta az árát, nemcsak azért, mert előkerült az ellopott autónk, hanem, mert a számon kérhetőség, a folyamatos irányítási kapcsolat révén költségmegtakarítást is eredményez a cégnek – hangsúlyozta Skoda László.

Vissza a hírekbe »